Tarr Bence László

- Karma - Neither Good or Bad -

2005.

A karma az indiai filozófia egyik alaptanítása, mely szerint cselekedeteink következményei kikerülhetetlen módon visszaszállnak fejünkre. Jó és rossz cselekedeteink következménye képen mindenki hordozza a maga karmáját, amely befolyásolja életeseményeit. Az indiai felfogás szerint az ember egyéni cselekedetei határozzák meg hogy milyen sors vár rá, és a karma törvénye biztosítja, hogy végső soron mindenki azt kapja amit megérdemel. Általános felfogás, hogy ha meghalunk is, a karmánk nem szűnik meg, hanem a meghalást követő köztes lét eseményeit és a következő megtestesülésünket is ez alakítja: hogy férfiként vagy nőként születek újjá, hogy milyen országban, milyen életkörülmények közé.

A karma törvénye szerint a Földön élő emberek közötti igazságtalanság és egyenlőtlenség valódi oka is, az emberek karmájában keresendő. Ha valakit igazságtalanul ér bármilyen bántalmazás, korábbi adóságát törleszti ezzel. Ez a felfogás nagyban segíti az életesemények derűlátó elfogadását, hiszen minden balsors csak közelebb visz a karmikus adósságok törlesztéséhez. Végső soron pedig a szándékos jócselekedetek, és az odaadó szeretet gyakorlásán át, elegendő erény birtokában a karma kötőereje meggyengül, hogy sorsunkat beteljesítve egy magasabb világba távozzunk.

A mi korunk szellemét sokan a „mennyiség” fogalmában és annak mindent átható uralmában definiálják. És valóban: a teljesen eluralkodó mennyiségi szemlélet még a legjobb indulatú szellemi keresőket is igen gyakran tévútra vezeti, sokszor látszólag hasztalan és fölöslegesnek tűnő kerülőutakra kényszerítve őket, értékes életidőt pazarolva ezzel. Úgy tűnik, hogy a kikerülhetetlen mennyiségi szemlélet végzete nem kerüi el a szellemi tanításokat sem, így ezek esszenciális fogalmai, mélyebb rétegei elvesznek a széles közönség számára, hogy helyet adjanak a vulgárezoterikus értelmezéseknek, amelyek gyakran teljesen helytelen és felületes módon érintik egyes tanok lényegét. Ezzel együtt ez a valójában felületesnek mondható exoterikus megközelítés teszi lehetővé, hogy reneszánszát élhesse a valódi értelemben vett ezoterizmus, ami mindig is a kevesek bölcsessége volt. Ezoterikus fizetőeszköz Úgy tűnik, hogy korszellemünkhöz hűen, sorsszerűen maga a sors fogalma is áldozatul esett ennek a felületes megismerésnek, csak hogy átadja helyét egy még kevésbé megértett közkinccsé tett keleti fogalomnak: a karmának. A karma igen közkeletű fogalommá lett minden szellemi utat járó és igazi filozofikus vágytól égő, törekvő fogalomtárában. Kávéházi beszélgetések tárgya lett, és sokan úgy hiszik, elkerülhetetlen a karmájuk, hogy boldogtalanok vagy éppen sikertelenek legyenek a szerelemben, házasságban, munkában vagy bármiben. Mindenkinek sok vagy éppen kevés van belőle, mindenki szüreteli jó vagy éppenséggel rossz karmájának gyümölcsét. A karma szinte láthatatlan ezoterikus fizetőeszközzé vált, amelyet megspórolni, illetve gyűjteni, halmozni lehet, legyen bár az természeténél fogva jó vagy rossz. A közkeletű felfogás szerint pedig a könyörtelen világegyetem természeténél fogva, mint egy rossz bankár, beváltja vagy éppenséggel behajtja a tartozásokat, hogy kinek-kinek teljesítsen érdeme szerint. A mennyiségi gazdasági szemlélet torz tükrében a karma egyfajta láthatatlan kézzé változott, amely fondorlatos zsinórján rángatja a bábbá változott embertömegeket.

Azzal együtt, hogy mint minden kimondott szóban, van ebben a szemléletben is némi igazság, fontos megérteni, hogy a Valóság megismerésének különböző fokozatain álló emberek számára ugyanazon (világ)egyetemes törvény más-más formában nyilvánul meg. A keleti tanokban s legfőképp a Buddha tanításaiban kiemelt jelentőségű az a felismerés, hogy a szellemi felébredéshez vezető sokrétű ösvény legelső és egyben legfontosabb tagja a helyes szemlélet kialakítása. Ami talán a látszólagos ellentmondásokat nem tűrő nyugati gondolkodás számára zavarba ejtő, hogy ez a kialakítandó és kívánatos helyes szemlélet nem egyetlenegy szemléletet takar, hanem az univerzum örökkön változó természetéhez igazodva mindig a legmegfelelőbb, a világgal legtökéletesebben összhangban lévő szemléletet jelöli. Mint ilyen, mindig két alapvető alapelv mentén testesül meg: 1. a világi helyes szemlélet (kammasakatá szammáditthí) és 2. a magasabbrendű helyes szemlélet (árja szammáditthí) mentén. Mint az a páli elnevezésekből látszik, a mi világi szemléletünk a karma (a pái kamma) fogalma mentén rendeződik, amelynek helyes és pontos megértése, illetve helyes alkalmazása a világgal való összhanghoz vezethet. Tehát nemcsak az emberfölöttinek, természetfölöttinek vagy világfölöttinek titulálható felsőbbrendű szemlélet vezet az emberi szellem harmonikus elnyugtatásához, hanem magának a karma törvényeinek megértése, elfogadása és ellobbanása.

Mi tehát eredeti értelmében a karma?

A szanszkrit szó eredeti értelmében nem jelent többet, mint tenni, cselekedni. Abban minden ind filozófiai rendszer egyet vall, hogy a cselekedeteket pedig gyökerük (múla) határozza meg. Ha ez így van, akkor a karma egyik aspektusból nézve egy szándéketikai fogalom, amely szerint a cselekedeteink etikai értékét (azt, hogy „helyes” vagy „helytelen”) a cselekvő szándéka, így a cselekvés indítéka határozza meg. Mindezzel együtt abban is egyetért minden ind filozófiai rendszer, hogy a karma következményét tekintve lehet üdvös (kusala) vagy káros (akusala), annak megfelelően, hogy a cselekvőt érő visszaható következmények etikai ítéletünk szerint „jók” vagy „rosszak”. Ennek tükrében a karma egyben egy következményetikai fogalom is, ahol a cselekvés visszaható következménye is „minősíti” magát a cselekedetet.

Hasznos vagy haszontalan

Ha megértjük, hogy a világegyetem törvényei valójában nagyon egyszerűek, és csak a mi gondolkodásunk teszi ezeket bonyolult rendszerek tárgyává, akkor beláthatjuk azt, amit a kortárs morálfilozófusok is belátnak, hogy az alapvető etikai fogalmaink, mint az érték és ítélet, nem magából a cselekvésből fakadnak, hanem hozzárendeléseinkből, amelyekkel az adott cselekedetet rendszerezzük, gyakran igen szubjektív morális elvárásaink mentén. A probléma gyökerében a téves tény-érték világi képzet áll, amely nem képes megkülönböztetni magát a cselekedetet (magát a karmát), annak értékétől (legyen az szándék-, vagy következményetikai alapú).
Ami ebből következik, hogy a karma sohasem helyes vagy helytelen cselekedetekből születik, és sohasem jó vagy rossz. A karma maga a puszta cselekedet, maga a száraz tény, egy természeti törvényszerűség, amely olyan, mint maga a gravitáció, ami hasznos, ha házat akarunk a föld felszínére építeni, de legyőzendő akadály, ha a levegőbe akarunk emelni egy repülőgépet. A gravitáció önmagában nem jó vagy rossz, annak értelmében válik ilyenné vagy olyanná, hogy mit szándékozunk tenni, vagy éppenséggel milyen visszaható hatása volt ránk.

A karma tehát nem rossz vagy jó, és csak előre meghatározott célok értelmében lehet hasznos vagy haszontalan. Ha házat akarok építeni, a gravitációs gyorsulás hasznos erő, hasonlóképpen ha ebben a világban akarok bármit is megvalósítani, egyedül karmikus úton tehetem. Azaz csakis a cselekvés és csakis saját cselekedeteim által. A cselekvésnek pedig 3 kapuját különbözteti meg a hagyomány: a tudati (manokarma), a szavakban megnyilvánuló (vácsikarma) és a testi cselekedetekben megtestesülő (kájakarma) karmát. A karmikus törvényszerűség szempontjából nem számít, hogy egy cselekedetet gondolatban, szavakban vagy tettekben viszek véghez, (vissza)hatása biztosan lesz. És egyáltalán nem biztos, hogy visszahatása ugyanazon a kapun érkezik, ahol távozott; pl. ha szavakkal durván megsértek valakit, lehet hogy ütéssel vág vissza.

Amint fent, úgy lenn

A karma tehát egyszerűen a megtett cselekedetek puszta ténye. Ez a mi emberi világunk alapvető építőanyaga, amely mindent és mindenkit magához köt. A karma az, ami végtelen oda-vissza hatásában létrehozza a létforgatag, szanszkrit szóval a szamszára körforgatagát, hiszen – akár Newton mechanikai alapelvét idézve – minden hatásnak megvan a maga ellenhatása. És mivel nincs olyan karma, amelynek ne lenne visszaható következménye, ezért a karma egyben az, ami az embert és az emberi létmódot béklyóban tartja. Korlátozza az emberi cselekvések mezejét, s ezzel egyben maguknak a cselekedeteknek a hatósugarát – noha ez a tényleges hatósugár sokkal hatalmasabb, mint amit a legtöbb ember általában lehetségesnek és így egyben valóságosnak tart. Emberi mértékkel szólva, életeken, akár korszakokon át is tart hatása – gondoljunk csak például a „jó” példa kedvéért az antik görögség szellemi hatására vagy a „rossz” példa kedvéért a XX. századi holokausztra! Évtizedeken, évszázadokon, évezredeken át tart karmikus hatásuk; és ha ez így van a kollektív cselekedetekkel, miért lenne másként az egyén szintjén? – végtére is, mint azt mindenki tudhatja, ez egy homogén világegyetem: mindenütt ugyanazon természeti törvények hatnak, amint fenn, úgy lenn.

Mindezzel együtt az ind filozófiai rendszerekben megszületik az a felismerés, hogy az emberben lakozó szellem sokkal szabadabb és korlátlanabb, mint amire jelenlegi létmódja lehetőséget ad. Éppen ezért ha szellemben ki akar teljesedni, ott kell átvágnia a gordiuszi csomót, ahol az keletkezett: magánál a cselekvésnél. Ha az ember meg akar szabadulni a szellemét korlátozó tényezőktől [vagy szennyektől (klésa)], akkor magától a karmától kell megszabadulnia.

Illetve saját karmájától, karmikus szennyeződéseitől (karmaklésa), ami a cselekedeteiből fakadó visszaható tettkövetkezményeket jelenti. Úgy kell tehát cselekednie, hogy cselekedetei ne hozzanak létre újabb karmát. Se „jót”, se „rosszat”. Aki így cselekszik, nem „cselekszik” – az ilyen cselekvést nevezik a tao filozófiájának nyelvén vei-vu-veinek, nem-cselekvés áltai cselekvésnek. Aki így „tesz”, így létezik, megszabadul a létforgatag fogságából, cselekedetei és az ezekből fakadó szennyek ellobbannak, és eléri a megszabadulást (móksa). Pontosan a cselekedetek ilyen értelemben vett ellobbanását, a karma kihunyását nevezik szanszkrit nyelven nirvánának, amelynek szó szerinti jelentése is ellobbanás.

Karmikus adósság

Ebben az eredeti minőségi felfogásban, nincs „jó” karma, és nem lehet „jó” karmát felhalmozni. A karma és így minden visszahatást eredményező cselekedet – legyen az morális ítéleteink tükrében jó vagy rossz – a végső megszabadulás akadályaként merül fel, és ezáltal korlátozza tökéletes szellemi fölébredésünket. Aki ezt fölismeri, és kiműveli magában a tökéletes cselekvés erényét, „ledolgozhatja” karmikus adósságait, hogy ne kelljen többször a szamszára folyamába lépnie. Az ilyen megvalósított embert nevezik anágamának, vissza-nem-térőnek, mert karmikus kötelékeitől végleg megszabadult. S csak az ilyen, végleg megszabadult szellem számára lehetséges annak a szellemi állapotnak a megvalósítása, amelyet felébredésnek vagy megvilágosodásnak nevezünk, s amelynek tükrében realizálódhat a karmától teljesen megtisztult magasabbrendű, helyes szemlélet, amely elfogulatlan és páratlan bepillantás a dolgok és valamennyi történés természetébe, úgy, ahogy vannak.

Tarr Bence László
(Ánanda Pradzsnyárádzsa)

Minden eszme és szellemi tanítás útjelző tábla, amely pusztán a helyes irányba mutat, és nem maga az út. Maga a szellemi út, a nagy Út, amelyet végigjárunk mindnyájan, mindig a mi belsőnkben lakozik, és pontosan arra vezet bennünket, ahol éppen állunk, pontosabban, ahol éppen állhatunk, és ahol állnunk kell.