HALOTTKULTUSZ AZ ÓKORI EGYIPTOMBAN

Az egyiptomi halottkultusz alapja:

Mint köztudott; az ókori egyiptomiaknál igen erős volt az ún. halottkultusz. Hittek a halál utáni életben, amihez szükség volt a földi test megtartására is. Legnagyobb büntetésnek számított és csak igen ritkán alkalmazták, ha valakit halála (kivégzése) után nem temettek el, nem tartósították a holttestét, vagy netán elhamvasztották. Ez volt az, amitől az ókori egyiptomiak a legjobban rettegtek!

A holttestek tartósítását, az ún. mumifikálást évezredek során tökéletesítették. Nemcsak a fáraó és közvetlen környezete részesült a túlvilági élet eme fontos állomásában, amit a halott testének konzerválása jelentett, hanem az utolsó, "egyszerű" közemberig mindenki. Természetesen a mumifikálást szakemberek, papok végezték, akik nagyüzemszerűen végezték eme tevékenységüket, és mint minden szakmáért, ezért is ellenszolgáltatás járt. (Kezdetben terményben vagy más cseretárgyban fizettek, később a pénz bevezetése után már fizetőeszközzel.) Ez pedig az elhunyt és családja anyagi helyzetétől függően más és más színvonalú szolgáltatást jelentett.

Alapvetően három mumifikálási módszert alkalmaztak, ahogy Hérodotosz is leírja A görög-perzsa háború című művében. A ma élő emberek köztudatában az az eljárás terjedt el leginkább, amit a főemberek és a fáraók mumifikálására használtak, természetesen ez volt a legdrágább is. Ezt a következő fejezetben írom le, I. Széthi példáján bemutatva, és úgy tűnik a 18. dinasztia korától alkalmazták. (I. Széthi a 19. dinasztia uralkodója volt.)
Egy második módszer szerint - amit az átlagos közemberek esetén alkalmaztak leginkább - a testekbe a végbél nyíláson át cédrusolajat öntöttek, valamint salétromot, majd a végbélnyílást eldugaszolták és hagyták, hogy a beöntés megtegye a hatását. Ez a keverék feloldja a test szöveteit, a szervektől kezdve a húsig mindent, de a csontok és a bőr épen marad. A feloldott szöveteket egy bizonyos idő után (nem ismert a pontos időintervallum) távozni hagyták, majd a holttestet kiadták a családnak. Ebben az esetben nem pólyálták be a testet, csak vegyi úton kiszárították.
A harmadik - egyben legolcsóbb - módszer szerint, az elhunyt testét hastájékon felmetszették, majd a belső szerveket kiemelték, különböző olajokkal kimosták a hasat, majd nátronnal töltötték ki és így hagyták kb. 2 hónapig. Utána eltávolították a testből a sót, és az előző módszer szerint így adták ki a családnak.

A három módszer egyben a tökéletesítést is jelenti az évezredek során. A második módszer például kimutatható több, Deir el-Bahari-ban talált 11. dinasztiabeli múmián, míg a harmadik módszer még régebbi korokra volt jellemző.

I. Széthi halála és testének felkészítése a túlvilágra:

Egy egyiptomi szólás szerinti "legszebb kor a 110 év". Nos, ez nem adatott meg I. Széthinek, még 40 éves sem volt, amikor meghalt. Halálának oka ismeretlen. Trónutód fiával, II. Ramszesszel együtt 1881-ben, a Deir el-Bahari-ban találták meg a holttestét. A jó állapotban lévő múmia feje egy élete teljében lévő férfi erőteljes vonásait viseli. Erőszakos halál külső jele nincs, a háborús sérülés kizárt, ezt az amerikai röntgenológusok egyértelműen megállapították. A halál oka fertőzés vagy belső baj, talán szív- vagy keringési rendellenesség volt. A fáraónak tudnia kellett, hogy súlyos beteg, erre utal fia korai társuralkodóvá tétele.

Bár Széthi halála biztosan nem jött váratlanul, a gyász nagy volt. A siratóasszonyok szerte az országban lecsupaszították a mellüket, arcukra nílusi iszapot kentek, földet szórtak a fejükre, és a gyászolókra jellemzően, jajgatva futottak az utcákon. Voltak hivatásos siratóasszonyok, akik ezt csekély ellenszolgáltatásért minden megrendelőnek megtették, de ha egy fáraó halt meg, ezernyi sikolyuk ingyen szólt az egész országban.

Egyiptom hetven napra visszatartotta a lélegzetét, mert a meghalt istenkirály halandó porhüvelyének örök szépsége érdekében végzett mumifikálás, - konzerválás - hetven napig tartott. "Ka"-jának, (a szellemének) mely a fáraó testét csak átmenetileg hagyta el, bármikor térjen is vissza, egy változatlanul fiatal testet kell találnia.

A hétköznapi halandókkal ellentétben I. Széthit nem a "halál házában", hanem saját, memphiszi palotájában mumifikálták. A sebészeti eljárás szigorú rituálé szerint zajlott. Éjszaka kezdődött, kísérteties, vörösen lobogó fáklyák és kékeszölden égő olajlámpák fényénél. A félmeztelen, fontos feladataik ellenére alacsony rangú sebészcsapat megkezdte a boncolást. Mögöttük néhány pap Anubisz, a sakálfejű istenség jelmezét öltötte magára, hogy jelképezze, amint az isten őrködik a szertartás felett. (Anubisz kezdetben a "holtak ura" volt, de később ezt a szerepet Ozirisz vette át, ami után Anubisz a balzsamozás istene szerepet kapta meg.) Kopasz papok hangos imái közepette kőpengével felhasították a hasfalat. Ezerszer gyakorolt, rövid, mély vágásokkal és biztos fogással emelték ki a belsőségeket. A szív, tüdő, máj és vese külön edényekbe került. Az egyiptomi orvosok mindről tudták mi a funkciója. Már csak az agy volt hátra. Erről azt hitték, csak a koponya terét tölti ki, és mivel ezért jelentéktelen a szerepe, egyszerűen kidobták. Nátronnal teli tálak következtek. Ezzel töltötték meg a test belsejét, végül az egészet is ezzel borították be. Arra szolgált, hogy a holttestből minden nedvességet kivonjon.

Egyiptomi papok ábrázolása egy falfestményen, amint
a halott belső szerveit távolítják el.

Amint ezt a munkát befejezték, a papok gondosan betanult rituálé szerint elűzték a mumifikálókat. Az egyiptomi morál ezt kívánta. A mumifikálók, még ha mindenki kívánságára is, de megsértették a fáraót, ezért el kellett őket űzni. Csak két hónappal később jöhettek vissza, hogy a balzsamozásnak nekilássanak.

Két hónap után a király holtteste pergamenszerű kinézetet vett fel. Ekkor esszenciákkal, őrölt fűszernövényekkel, pálmaborral, cédrusolajjal és őrölt mirhával mosták meg. A belső szerveket éppígy preparálták, ezeknek különleges edényei, ún. kanópuszai voltak. Széthi mumifikált szívét visszahelyezték a halott királyba. De hogy ebben az esetben miért a jobb oldalra(!), az olyan rejtély, amin a régészek azóta törik a fejüket, hogy az eltérést az amerikaiak a röntgenvizsgálatkor felfedezték. Egy ilyen rituális folyamat során a mumifikálók hanyagsága kizárt. A szív benthagyása a testben - de bal oldalon - e korszak szokásának megfelelő. A szív megváltoztatott helyzete talán arra a keringési betegségre utal, mely a halált okozta, a túlvilágon tehát, a másik oldalon már jobban kell dolgoznia. Kevésbé valószínű, hogy Széthi azok közé a ritka emberek közé tartozott, akinek a szíve - életében - valóban a jobb oldalon dobogott.

Kanópusz edények, amiben a halott belső szerveit rakták.
Elöttük Ankh szimbólumok.

A balzsamozók egy másik furcsaságot is megengedtek maguknak. Az elhunyt király testét nem mellén keresztbe rakott karokkal mumifikálták, és nem adtak a kezébe korbácsot és jogart. Helyette - ismeretlen okokból - a karokat szorosan a test mellé fektették, és a fáraói hatalom szimbólumai azok mellé kerültek.

Testén keresztbe font kar Tutankhamon arany szarkofágján,
kezében a királyi- és isteni jelképeket jelző korbácssal és jogarral.
Minden fáraót így temettek el, kivéve I. Széthit.
(A nagyobb verzióért kattints a képre.)

Az ajkat, szemöldököt és szempillákat kozmetikusok festették ki. Állítólag olyan ügyesek voltak, a halottakat olyan életszerűre, vonzóra, szépre festették, hogy a balzsamozók a különösen kívánatosra elkészített asszonyi testeknek néha nem tudtak ellenállni... A balzsamozók után a múmiakészítők jöttek több vég legfinomabb vászonnal és fortyogó enyvvel teli lábosokkal. Valójában ők tették a holttestet múmiává. Több rétegben bepólyálták a testet, és közben apró ékszereket helyeztek a rétegek közé, melyek száma akár a százat is meghaladta. Eközben a halotti papok állandóan Nílus-vízzel spriccelték Széthit, hogy utoljára még megtisztítsák. Pontosan hetven nappal később, az aranytól csillogó koporsó a halott király mumifikált holttestével bezárult, és megkezdődtek a temetési ünnepségek Thébában.

Az emberek hetek óta áramlottak északról és délről a városba, hogy ezen a lélegzetelállító játékon - mely egy isteni test körmenetének, egy népünnepélynek és a nemzeti gyásznak szokatlan egyvelege volt - részt vegyenek. Egy magas rangú hivatalnok III. Thotmesz idején leírja, hogyan szokott ez lezajlani. Saját temetését a következőképpen képzelte el:

"Akkor szép és békés a temetés, ha a balzsamozás hetven napja letelt, felfektetnek a ravatalra és hibátlan bikák vontatnak. Utadat tejjel locsolják, míg sírodhoz érsz. Gyermekeid szerető szívvel sírnak. A pap megnyitja a szádat,(1) és a szem-pap végrehajtja megtisztításodat. Hórusz irányítja a szádat, ő nyitja ki a szemeidet és füleidet. Tested mindenben tökéletesebb annál, amid van. Mondásokat és dicséreteket olvasnak fel. Halotti áldozatot mutatnak be, szíved veled van, miként a földön is birtokoltad. Korábbi testedben jössz, mint születésed napján. Udvaroncaid meghajolnak előtted. Elmész arra a földre, melyet a király adott, a Nyugat sírjába. Szertartásokat tartanak. A halotti táncosok örömben jönnek hozzád."

Ha egy királyi hivatalnok temetése fél népünnepély volt, akkor egy királytemetés Thébát egyetlen őrültek házává tette, ahol az emberek izgatottan rohangásztak fel-alá, a bánat jeleként fejüket ütögetve, mialatt az előkelőségek azt kiabálták: "Mily szép az, amit kapott!"

Egy Anubisz jelmezbe öltözött pap végrehajtja a szájnyitás
rituáléját egy korabeli falfestményen.

Fáraót temettek. A Hórusz-fiú (ahogy a Ramesszida fáraókat nevezték védőistenük után, tehát: "az isten fia") az örökkévalóságba ment, mely Nyugaton feküdt. Az emberek sokasága, akik a halotti meneten részt akartak venni, megérkeztek, mert I. Széthi szeretett fáraó volt, aki új reményeket adott, és a dinasztiaalapító I. Ramszesz méltó utódja volt. Ezért csatlakoztak a halotti menetet vezető papok litániájához: "dicsőség neked Ozirisz, Örökkévalóság Ura, istenek királya, akinek sok neve, csodálatos alakja és titkos lénye van a templomokban."

A papok mögött szolgák vitték a király szinte egész háztartását és többheti élelmet, ágyat és szekrényeket, asztalokat, székeket, ládákat és dobozokat, kocsikat és csónakokat. Hatalmas korsókban bort és sört, kétfülű amforákban búzát és tengernyi virágfüzért. A halotti táncosok szörnyen vonaglottak a trombita és csörgőhangra. Két ökör szánkószerűséget vontatott, melyre függönyökkel borított építményt szereltek. Ezen nyugodott egy bárkában a király szarkofágja. A szánkó mögött vitték a papok a kanópuszedényeket és az illatot árasztó füstölőket.
Utánuk egy férfi halad, akire ezen a napon minden szem kérdően nézett, nem volt más, mint: User-Maat-Ré Setep-en-Ré (ejtsd: uszermaatré szetepenré, II. Ramszesz uralkodói neve), aki most királyként, nagyatyjához hasonlóan Ramszesznek, azaz "Rétől születettnek" nevezte magát.
Milyen fáraó lesz? Gyenge, erőtlen ember, mint Tutankhamon? Kegyetlen kényúr, mint Horemheb? Politikával nem foglalkozó, közönyös alak, mint III. Amenhotep? Fanatikus, mint Ehnaton? Hódító, mint III. Thotmesz? Ha a csillagjósok ezen a napon azt mondják, hogy ő mindegyikük tulajdonságait, a jókat és a rosszakat is egyesíti magában, senki sem hisz nekik. Azt mondták volna, senki sem tud ennyi különböző, ellentmondásos tulajdonsággal bírni. A csillagjósoknak mégis igazuk lett volna.

A daliás Ramszesz mögött anyja, Tuja ment. Férje halálával minden hivatalos szerepét elveszítette, már nem királyné, csak királyi anya volt. Amikor a papok a Nílushoz érve a szarkofágot a bárkával leemelték a szánról, hogy az átkeléshez egy nagy hajóra rakják, az özvegy hangosan felkiáltott: "Ó, fivérem, férjem, barátom, maradj helyeden, ne távolodj el onnan, ahol időzöl! Ó, mész, hogy átlépd a Nílust. Ne siessetek, hajósok, hagyjátok őt! Ti hazatértek, ő azonban az örökkévalóság földjére megy tovább."

Tuja hangosan kiáltotta ezt, de úgy tűnik, senkit sem hatott meg különösebben, hisz ez csak szertartás volt. A hajósok várták a bárkát Széthi szarkofágjával, és az öt várakozó nílusi hajó közül a legnagyobbra rakták. A jobb parton álló több ezer ember sóváran nyújtogatta a nyakát, hogy egy utolsó pillantást vethessen az aranytól csillogó szarkofágra, mielőtt az a kanópuszedényekkel együtt egy színes anyaggal eltakart építmény mögött eltűnik. A király magas orrú és farú halotti hajójának csak kormányosa volt, aki a hatalmas kormányrudat forgatta, mert a hajót evezős bárka vontatta. A másik három hajó egyikére Ramszesz, az anyja és a papok szálltak, a másikon a birodalom nagyjai osztoztak, a harmadikat a király sírmellékleteivel rakták tele. A nép a parton maradt. Az asszonyok még utoljára lecsupaszították a keblüket, a homokba markoltak és az utca porát az arcukba szórták, a férfiak a fejüket ütötték, és egy végső gyászdal szállt a Nílus felett:

Fordulj Nyugat, az igazság országa felé.
A bübloszi(2) hajó asszonyai rengeteget sírnak. Békében, békében utazz, megdicsőült.
Ha ez jó istennek, látni fogunk téged, mihelyst a nap örökkévalósággá lesz.
Lásd, abba az országba mész, mely az embereket elvegyíti.

A túlparton készen állt a négy szarvasmarha húzta szán, mely a bárkát a szarkofággal felvette. Újra felállt a halotti menet, mely a halott király porhüvelyét már a keleti parton is kísérte. Ám a sorfal, melyen most át kellett törnie magát, itt, a nyugati parton lényegesen kisebb volt. Amint a menet a sziklás hegyekhez közeledett, mely mögött a Királyok Völgye feküdt, nézelődők már nem voltak, csak résztvevők. A halotti táncosok vad táncba kezdtek, a papok eksztázisban lóbálták a füstölőket, és egy korsóból egyfolytában tejet spricceltek a koporsóra.

A sír bejárata előtt a szánkó megállt. Három pap lement a száz méter hosszú, ferdén lefelé vezető folyosón, a színpompás, életnagyságú Széthi-képekkel díszített, négyoszlopos sírterembe. Ott, az asztronómiai képekkel díszített boltív alatt, mely a halottnak óraként szolgált, a sós olajjal égő lámpák fényében, kékesfehéren világító alabástromszarkofág állt. Egy emberi múmia feküdt benne, mely láthatóan életjeleket adott. A három pap hangosan kiáltozva ráolvasott a múmiára a szarkofágban, és az lassan, mintha mély álomból ébredne, elkezdett mozogni, majd fáradtan felemelkedett. Ő volt a múmiának öltözött szem-pap, aki a halotti szertartást elvégezte.

I. Széthi sírja a legnagyobb és legdíszesebb volt, melyet addig a Királyok Völgyében építettek. A király kívánságára lejegyezték benne a "égi tehén mítoszát", mely régi korok elképzeléseire, írásaira épült, és az emberiség pusztulástól való megmentéséről szól. Ugyanezt a szöveget III. Ramszesz sírjában is felfedezték, de hiányosan. Hogy I. Széthi sírjában felolvasási útmutatót találunk, ez bizonyítja, hogy az ilyen hieroglif feliratok valóban "szent szövegek" voltak. Így szól az útmutató:

"Ha egy férfi ezt kántálja, legyen arca olajjal és balzsammal bekenve. A tömjénes füstölőt tartsa mindkét kezében. Szája előtt nátron és tömjén legyen. Ruhája két új kötényből álljon. Mosakodjon meg Nílus-vízzel. Lábbeliként viseljen szandált. Az igazság jelét fessék zöld színnel a nyelvére."

Az "égi tehén mítosz" Ré napistennek az emberek miatti felháborodásából indul ki. Ezek, amikor Ré megöregedett, csontja ezüstből, tagjai aranyból, haja lazuliból volt, gonosz dolgokat mondtak rá. A napisten hallotta ezt és így szólt kísérete isteneihez: Hívjátok ide a szemem, Sut, Tefnutot, Gebet és Nutot és vezessétek ide őket óvatosan, hogy az emberek ne lássák, hogy szívük ne szökjön meg. Én elmegyek Nunhoz, arra a helyre, ahol keletkeztem.
Az istenek megjöttek, és Ré így szólt Nunhoz: Te, legidősebb isten, akiből keletkeztem, és ti, istenutódok! Lássátok az embereket, akik a szememből keletkeztek, és most tervet kovácsoltak ellenem. Mondjátok, mit tennétek ez ellen? Lássátok, el szeretném kerülni, hogy megöljem őket, mielőtt meghallgattam, amit ez ellen felhoztok. A többi isten azonban úgy vélte: Engedd a szemedet odamenni, és a lázadókat bajjal sújtani. A szem nem marad homlokodon, odamegy, hogy lecsapjon rájuk. Menjen Hathorként.
Ré vérszomjas lányát, Hathor-Szahmetet választották ki az emberiség kiirtására, de Ré másképp döntött jóságában. Cselt alkalmazott. Elephantine szigetéről rengeteg gránátalmát hozatott a küldöncökkel. Az almákat szétnyomták és árpasörrel vegyítették, amit a rabszolganők kimondottan erre a célra készítettek. Ez az alkoholos ital úgy nézett ki, mint az embervér, és hétezer korsót tett ki. Éjszaka, mielőtt Hathor-Szahmet kegyetlen feladatát el akarta végezni, Ré az álmosító italt szétöntöztette azon a helyen, ahol a bosszúállás megkezdődött volna. Amikor Hathor-Szahmet megérkezett, mindent folyadékkal borítva talált, és ivott belőle. Akkor berúgott, és nem ismerte fel többé az embereket. Az emberiség megmenekült.

(Erre a mítoszra vezethető vissza az a szokás, hogy Hathor ünnepén a rabszolganőknek bódító italt nyújtottak. )

Mielőtt a koporsót a múmiával levontatták volna a hosszú folyosón, egy utolsó, szörnyű áldozat következett. A papok egy borjút vonszoltak oda. Egyikük meglendített egy bárdot, és egyetlen csapással levágta az állat jobb mellső lábát. A borjú bőgve zuhant a földre. Az áldozati papok nekiestek a még élő, védekező állatnak, feldarabolták, a húsokat egy kőkockán feketén füstölő áldozati tűzbe dobták, s közben az Éghez imádkoztak. Amikor a lángok a hús nagy részét elemésztették, a papok megragadták a koporsót. Tuja, az elhunyt özvegye egyetlen sikoltással kilépett a gyászolók közül, a férje arcvonásait viselő szarkofágra omlott, és átölelte karjaival. "Az asszonyod vagyok, Tuja! Ó hatalmas, ne hagyj el engem! A te kívánságod, hogy eltávolodjak tőled? Ha elmegyek, egyedül maradsz. Te, aki mindig szerettél tréfálkozni velem, hallgatsz, nem szólsz!"

Tuját a kíséretből néhány asszony tartotta vissza, akik kórusban mondták: "Ó, micsoda szerencsétlenség! Ne hagyjátok abba, szóljon a panasz! A jó pásztor az örökkévalóság földjére utazott. Az emberek tömege eltávolodott tőled. Most azon a földön vagy, mely a magányt szereti."
Ezután a szarkofág hang nélkül eltűnt a sziklanyílásban, mely a sír mélyébe vezetett.